A spirituális út nem ígéret arra, hogy többé semmi nem billent ki bennünket. Számomra inkább annak lehetősége, hogy más szemmel nézzünk arra, ami történik, és idővel jobban felismerjük, mi segít visszatalálni önmagunkhoz.
Vannak időszakok, amikor nehéz előrelépni. Az elképzeléseink nem úgy alakulnak, ahogyan reméltük, a korábban működő megoldásaink pedig nem adnak választ mindenre. Ilyenkor nemcsak az számít, hogyan változtassunk a helyzeten, hanem az is, hogyan vagyunk jelen benne.
Mihez fordulhatunk?
Amikor felborul a belső egyensúlyunk, érdemes megkérdeznünk: mi az, amihez valóban fordulhatunk? Milyen tapasztalatunk, kapcsolatunk vagy belső kapaszkodónk van, amely most is megtarthat?
Az akadályok egy része származhat a saját hitrendszerünkből. Például abból az elvárásból, hogy már nem volna szabad bizonytalannak vagy indulatosnak lennünk. Más nehézségeket viszont a körülményeink vagy mások viselkedése okoz. Nem kell minden kibillenés mögött a saját hiányosságunkat keresnünk.
Az önmagunkkal való türelem itt éppen olyan fontos lehet, mint a kitartás. A békét nem szükséges újabb teljesítményfeladattá alakítani, amelyben azt mérjük, mennyire sikerül mindig nyugodtnak maradnunk.
A hit mint kapcsolat
Az én spirituális szemléletemben a belső békéhez hozzátartozik a felsőbb vezetésbe vetett bizalom. Annak lehetősége, hogy ne kizárólag az érzékszerveinkkel megragadható világban keressünk kapaszkodót.
Istenre, a Teremtőre olyan jelenlétként tekintek, akihez fordulhatunk. Ebben a kapcsolatban számomra a „nem vagyok egyedül” bizonyossága fontos: nem az, hogy minden úgy fog történni, ahogyan elterveztem, hanem hogy a bizonytalanságban is lehet helye a bizalomnak.
Ez a hit nem olyasmi, amit egymástól számon kérhetünk. Aki másképp gondolkodik, vagy nem vallásos keretben éli meg a belső békét, annak az útja ettől nem kevesebb. A kapcsolódás szabadságához a kérdezés, a kétely és a saját felismerés ideje is hozzátartozik.
Amit továbbadhatunk
Önmagunk szeretete és elfogadása számomra nem elkülönülés másoktól. Olyan kiindulópont, ahonnan megpróbálhatjuk őket is kevésbé merev elvárásokkal nézni.
Ez nem jelenti minden viselkedés elfogadását. A békés jelenlét összeegyeztethető azzal, hogy nemet mondunk, megvédjük a határainkat, vagy segítséget kérünk. Nem az őrzi meg a békét, ha közben eltűnünk a saját életünkből.
Ahogyan jelen vagyunk, hatással lehet a kapcsolatainkra, de a másik ember nyugalmát nem tudjuk garantálni. Azt vállalhatjuk, hogy amennyire tőlünk telik, figyelemmel és tisztelettel fordulunk felé. Nem kell mindenki belső állapotáért felelősséget vállalnunk.
Helyet adni a békének
A tanulás számomra azért is fontos, mert segíthet felismerni, mely elképzeléseink szűkítik a lehetőségeinket. Nem minden nehézség oldható fel egy új gondolattal, de jobban megérthetjük, miben tudunk változtatni, és miben van szükségünk támogatásra.
A figyelmünknek és a döntéseinknek van jelentősége. Nem teremtenek korlátlanul irányítható világot, mégis számít, minek adunk helyet a hétköznapjainkban, hogyan bánunk egymással, és mit mutatunk meg ebből a környezetünknek.
Számomra a belső béke nem annak bizonyítéka, hogy már célba értem. Inkább egy kapcsolat, amelyhez újra visszafordulhatok, és amelyben a tanulásnak, a szeretetnek és az emberi esendőségnek is helye van.
Szeretettel,
Georgina
Soul4you