A gyermekláncfű szálló magjainak képében számomra mindig van valami a továbbadásból. Elindul valami, aminek az útját már nem követhetjük végig, mégis részünk volt abban, hogy útnak indulhatott.
Egy mondat, egy gesztus, egy figyelmes találkozás is tovább élhet valakiben. Nem feltétlenül úgy, ahogyan mi elképzeltük, és nem biztos, hogy valaha visszajut hozzánk a híre.
Amit magunk után hagyunk
Amikor az emlékeinkre gondolok, nem csupán a nagy eseményeket látom. Néha éppen egy rövid figyelem vagy egy jókor érkező mondat őrződik meg bennünk.
A gyermekláncfű képe arra hív, hogy észrevegyem: az is számít, amit látszólag kis mozdulatként teszek. Nem kell nagy hatást elérnem ahhoz, hogy egy találkozásban valóban jelen legyek.
A kérdés az, milyen minőséget adunk tovább. Figyelmet vagy közönyt, biztatást vagy megszégyenítést, teret vagy állandó elvárást?
A mag és a befogadó talaj
Máté evangéliumának magvető-példázatában a magok különböző helyekre hullanak: az útszélre, köves talajba, szúrós növények közé és jó földbe; nem mindegyikből lesz termés (Mt 13,3–9, Szent István Társulati Biblia). A történet magyarázata a tanítás meghallását, befogadását és megszívlelését is megkülönbözteti (Mt 13,18–23, SZIT).
Számomra itt találkozik a bibliai kép a gyermekláncfűvel. Nem elég valamit kimondani; annak is jelentősége van, hogyan és milyen helyzetben találkozik vele a másik.
Lehet, hogy ami nekem most felszabadító felismerés, a másiknak még túl sok vagy egészen más kérdést érint. A szeretettel való továbbadás ezért nem azt jelenti, hogy mindenkit meg kell győznöm.
Inkább figyelmet kíván: mire van valóban szüksége annak, aki előttem áll? Kér-e tanácsot, vagy most az volna a segítség, hogy meghallgatom?
A szeretet magjai
A saját spirituális szemléletemben a szeretet megnyilvánulása többet jelent egy kedves viselkedési szabálynál. A közös Forráshoz való tartozásunkból is kifejezhet valamit, még egy egészen hétköznapi helyzetben is.
Amikor szeretetteljes bőségről beszélek, elsősorban az egymásnak továbbadott figyelmet, biztatást és szeretetet értem. Nem anyagi eredményt ígérek vele.
A továbbadott tanítás sem akkor értékes, ha a másik mindenben követ bennünket. Lehet, hogy éppen akkor válik élővé benne, amikor már a saját kérdéseit tudja feltenni, és a saját lépését teszi meg.
Elengedni, ami már úton van
A gyermekláncfű képében a továbbadás mellett az elengedés is jelen van. A szeretet nem birtokolja azt, amit elindít: adhatunk valamit úgy, hogy nem követeljük meg a másiktól az általunk elképzelt folytatást.
Talán ennyi elég ahhoz, hogy másként nézzünk a következő apró mozdulatunkra. Amit most továbbadok, abból milyen élet sarjadhat a másikban, ha teret kap hozzá?
Szeretettel,
Georgina
Soul4you