Van változás, amelyet várunk, és van, amely akkor érkezik, amikor a legkevésbé szeretnénk. Nem mindig mi választjuk meg, milyen változás érkezik az életünkbe, de kereshetjük, hogyan tudunk továbbhaladni az új helyzetben.
Spirituális szemléletemben fontos helye van annak, hogy az élet eseményeiből tanulhatunk. Ezt azonban nem úgy értem, hogy minden történés jó, vagy hogy a veszteség és a fájdalom pusztán hozzáállás kérdése. A tanulás lehetősége nem törli el azt, ami nehéz.
Mitől tartunk valójában?
Amikor félünk a változástól, érdemes közelebbről megnézni, mitől tartunk. Az ismeretlentől? Attól, hogy nincs még tapasztalatunk abban, ami előttünk áll? Vagy attól, hogy nincs körülöttünk elegendő támogatás?
Az elengedés is nehéz lehet. Nemcsak emberektől és megszokott helyzetektől távolodhatunk el, hanem egy szereptől is, amelyben eddig tudtuk, kik vagyunk. Ami kívülről egyszerű váltásnak látszik, belül sokkal több kérdést mozdíthat meg.
Máskor nem a változástól félünk, hanem még fel sem merült bennünk, hogy szükség lenne rá. Annyira ismerős lett a helyzet, hogy nem kérdezzük meg, hogyan vagyunk benne.
Előbb látni, aztán dönteni
Az elfogadás első lépés lehet, de nem egyenlő a helyesléssel vagy a belenyugvással. Jelentheti egyszerűen azt, hogy kimondjuk: most ebben a helyzetben vagyok, ez az, ami megtörtént, és ezek a lehetőségek látszanak előttem.
Innen pontosabban kérdezhetjük meg, hogyan tovább. Mi az én szerepem ebben? Mire van ráhatásom, és mi az, ami nem az én döntésemen múlik?
Mások döntéseit nem irányíthatjuk tetszésünk szerint. A saját válaszainkon azonban dolgozhatunk, és ahol szükséges, a körülményeink megváltoztatásáért is tehetünk. Az önmagunk felé fordulás nem helyettesíti a cselekvést: jelenthet segítségkérést, határhúzást vagy egy új lehetőség felkutatását is.
Amiből továbbindulhatunk
Lehet, hogy már vannak használható tapasztalataink, csak eddig nem gondoltunk rájuk erőforrásként. Máskor új ismeretekre vagy eszközökre van szükségünk: egy könyvre, tanfolyamra, őszinte beszélgetésre, esetleg a helyzethez illő szakmai támogatásra.
A tanulásban számomra az is értékes, hogy közben önmagunk új oldalait ismerhetjük meg. Nem kell előre tudnunk mindent, de kereshetjük azt, ami a következő döntéshez valóban segítséget ad.
A továbblépés része lehet a megbocsátás is, másoknak vagy önmagunknak. Ez azonban nem kötelesség és nem határidős feladat. Nem kell felmentenünk azt, aki bántott, vagy visszatérnünk egy ártó kapcsolatba ahhoz, hogy elkezdhessük másképp alakítani az életünket.
Talán nem az a legsürgetőbb kérdés, hogy mit kellene már megtanulnunk ebből az egészből. Előbb azt is megkérdezhetjük: mire van most szükségem ahhoz, hogy megtehessem a következő lépést?
Szeretettel,
Georgina
Soul4you