Egy függőleges és egy vízszintes vonal találkozik. Egyszerű forma, mégis sokféle kérdést nyithat meg bennünk: honnan érkezik az, ami vezet, hol találkozik a hétköznapjainkkal, és mit kezdünk azzal, amit felismertünk?
A keresztet ebben az írásban a saját spirituális szemléletem felől nézem. Nem egyetlen, minden más jelentést kizáró megfejtést keresek benne, hanem azt a belső mozgást, amely a Forráshoz való kapcsolódástól a megélt szeretetig vezet.
A függőleges irány: befogadni
A szív számomra kapu. A saját spirituális szemléletemben a Forrásból érkező információ ezen a kapun át lép be, és csak ezután próbáljuk az elménkkel megérteni, szavakba rendezni azt, amit befogadtunk. Nem az értelem fölöslegességéről beszélek, hanem a szerepéről: segít tudatosan kibontani és a mindennapi életünkbe átültetni a szíven keresztül érkező felismerést. Ezt a sorrendet spirituális meggyőződésként fogalmazom meg, nem bizonyított anatómiai útvonalként.
Van különbség aközött, hogy el tudok mondani egy gondolatot, és aközött, hogy belülről felismerem az igazságát. Beszélhetek a szeretetről úgy is, hogy közben minden mondatommal védekezem. És megtörténhet, hogy egy csendes pillanatban nem új információt kapok, hanem ráismerek valamire, ami addig is közel volt.
Amikor a szívet az igazság felismerésének helyeként nevezem meg, erre a mélyebb kapcsolódásra gondolok. Nem arra, hogy minden erős érzésünk vagy első megérzésünk tévedhetetlen. A belső figyelemhez az őszinte megkülönböztetés is hozzátartozik: mit hallok meg valóban, és mi az, amit csak szeretnék hallani?
Az ismeret és a spirituális tudás ezért nem ugyanaz számomra. Az előbbit gyűjthetjük és pontosíthatjuk; az utóbbi annak bizonyosságához kapcsolódik, hogy nem vagyunk elszakítva a Forrástól.
A vízszintes irány: megélni
A vízszintes tengelyben a földi életünket látom. A kapcsolatainkat, feladatainkat, döntéseinket: mindazt, ahol láthatóvá válhat, amit belül felismertünk.
A két irány találkozása ezért fontos. Nem elég felfelé tekinteni, ha közben nem vesszük észre azt, aki mellettünk áll. De az is előfordulhat, hogy annyira elmerülünk a tennivalóinkban, hogy már nem kérdezzük meg, miből cselekszünk.
A kereszt közepe számomra ennek a találkozásnak a helye. Ahol a szeretetről szóló tanítás figyelemmé, tiszta döntéssé, segítséggé vagy éppen szükséges határrá válik.
A kereszteződés: választani
Egy felismerés után is dönthetünk úgy, hogy a megszokott választ ismételjük. Vagy megállhatunk, és megvizsgálhatjuk, hogyan lehetne másként folytatni.
A spirituális emelkedést ebben a saját szemléletemben energetikai minőségváltozásként is értem. Nem emberek értékét rangsorolom, és nem a tanfolyamok vagy az elolvasott könyvek számát mérem. A kérdés az, hogy amit befogadtam, közelebb visz-e a szeretethez és az egység felismeréséhez.
Ez a változás járhat nehézséggel. Egy régi önkép vagy megszokott védekezés elengedése nem mindig könnyű, de a szenvedés nem belépődíj, amelyet kötelező megfizetnünk.
A felelősségvállalás sem azt jelenti, hogy minden velünk történő eseményt mi okoztunk. Azt jelenti, hogy ahol valóban van választásunk, megpróbálunk jelen lenni benne, és szükség esetén segítséget is elfogadunk.
A találkozás helyén
Számomra a kereszt nem azt kéri, hogy hagyjam el a földi életemet. Inkább arra emlékeztet, hogy az Istennel való kapcsolódás annak közepén is megélhető.
Talán ezért érdemes néha megállni ennél az egyszerű formánál. Amit már értek a szeretetből, hol tud ma megjelenni abban, ahogyan élek?
Szeretettel,
Georgina
Soul4you