Ugyanaz a segítség kívülről hasonlónak látszhat, belül mégis egészen más indítékból születhet. Azért teszem, mert keresem a saját utamat? Mert szeretném, hogy értékeljenek? Mert felelősséget érzek? Vagy mert ebben tudom kifejezni a szeretetemet?
A spirituális szolgálat négy lépcsőfokát ezeknek a különbségeknek a megértésére használom. Nem embereket szeretnék rangsorolni, és nem olyan fejlődési sort állítok fel, amelyen mindenki egyszer, ugyanabban a rendben halad végig. Egy élethelyzetben többféle indíték is jelen lehet bennünk.
Önmagamért indulok el
Az első lépcsőfok képe az önmagunk felé fordulás. Valami hiányzik, kérdéseink vannak, vagy a korábbi megoldásaink már nem segítenek eléggé. Könyveket keresünk, tanulunk, megpróbáljuk megtalálni azt az irányt, amelyhez valóban kapcsolódni tudunk.
Ilyenkor elsősorban a saját életünkben szeretnénk eligazodni. Ha beszélünk másoknak arról, amit találtunk, lehet, hogy még inkább az örömünket vagy az új érdeklődésünket osztjuk meg, mintsem tudatosan segítünk.
Ebben nincs szégyellnivaló. A saját szükségleteink felismerése fontos része lehet az útnak. Közben azt is megvizsgálhatjuk, hogyan értelmezzük a nehézségeinket: büntetést látunk bennük, vagy lassan más kérdéseket is fel tudunk tenni?
Szeretném, hogy felnézzenek rám
A második lépcsőfokon már van tapasztalatunk, amelyet értékesnek érzünk, és szeretnénk átadni. Ezzel együtt megjelenhet az elismerés vágya is: jólesik, ha tudónak, különlegesnek vagy nélkülözhetetlennek látnak.
A kérdés nem az, szabad-e örülni az elismerésnek. Inkább az, mi történik, ha annak megtartása fontosabbá válik a másik ember önállóságánál.
Tudok-e örülni annak, ha a másik már nélkülem is boldogul? Átadom-e, amit felelősen átadhatok, vagy visszatartok valamit, hogy továbbra is szükség legyen rám? Nyitott maradok-e a tanulásra, vagy már a megszerzett szerepemet védem?
Ebben a modellben az ego az önmagunkról őrzött képhez és jelentőséghez való ragaszkodást is jelenti. A felsőbb vezetésbe vetett hit mellett is észrevehetjük magunkban az irányítás vágyát; a kettő felismerése lehet a továbblépés kezdete.
Felelősségből adom tovább
A harmadik lépcsőfokon hangsúlyosabbá válhat a felelősség. Értékesnek tartom, amit megértettem, és szeretném, hogy másnak is a javára legyen. Fontos lesz, hogy amit mondok, összhangban álljon azzal, ahogyan élek.
Spirituális nézőpontomból ehhez hozzátartozhat a felsőbb vezetésbe vetett bizalom is. Megpróbálok tanulni abból, amivel találkozom, anélkül hogy minden eseményt jónak vagy igazságosnak kellene neveznem.
Mégis előfordulhat, hogy az adás inkább kötelességből történik. „Már tudom, tehát nekem kell segítenem.” Ilyenkor azt is érdemes megkérdezni, valóban én vagyok-e a megfelelő ember ehhez, van-e hozzá tudásom, erőm, és kérik-e a segítségemet.
A felelősség nem feltétlenül több vállalást jelent. Néha éppen a határ felismerését vagy azt, hogy valakit másféle segítség felé irányítunk.
Szeretetből vagyok jelen
A negyedik lépcsőfok képe az örömmel vállalt szolgálat. Nem elsősorban azért adok, hogy bizonyítsam az értékemet, hanem mert ebben a kapcsolódásban természetesen megnyilvánulhat a szeretetem.
A tanultak és a megélt tapasztalatok ilyenkor egyre inkább összhangba kerülhetnek. A segítség nem pusztán feladat, hanem olyan tevékenység, amelyben önmagamra is ráismerek.
Ez azonban nem jelent kimeríthetetlenséget. Az örömmel végzett szolgálat mellett is elfáradhatunk, és a pihenés nem alacsonyabb spirituális szint jele. A szolgálat lehet az életünk központi része anélkül, hogy minden másnak el kellene tűnnie mellőle.
Viszonzást nem követelni pedig nem ugyanaz, mint keretek nélkül adni. A szeretettel végzett munka mellett is lehetnek tiszta megállapodásaink, határaink és saját szükségleteink.
A négy lépcsőfok számomra ezért nem vizsga, amelyen egyre jobb minősítést kell szereznünk. Inkább négy kérdés ahhoz, hogy őszintébben lássuk: most miből adok, és mire van valóban szüksége annak, akihez fordulok?
Szeretettel,
Georgina
Soul4you