A Tudás fája

Soul4you · Georgina Kovacs · 5. cikk az „Egyetlen álom” sorozatból – olvasási idő: kb. 10 perc

Bevezető — a torony után jön a fa

Az előző cikkben ott hagytuk Bábelt: az ember egy nyelvre épült, egy célt kergetett, és valami beleavatkozott. Szétszóródott a nyelv, építése félbeszakadt, és ami ott elindult, az nem ért véget — csak átment egy következő mozdulatba.

A toronynál álló ember még valamit építeni akart. A fa előtti ember már nem építeni akar. Tudni akarja, mi a jó és mi a rossz. Önállóan szeretné eldönteni. Saját mércéből.

Ez a cikk arról szól, mi történik abban a pillanatban, amikor az alvó elme nem felfelé nyújtózik, hanem belép a megkülönböztetés terébe. És miért nevezi a Genezis ezt halálnak, pedig az ember utána sem hal meg fizikailag?

I. A héber szöveg: etz hadaat tov vara

A Genezis két fáról beszél a kert közepén. A Szent István Társulati Biblia (a továbbiakban SZIT) szerint:

„És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.” (Ter 2,9 — szentiras.eu)

A héber kifejezés a „jó és rossz tudásának fája” mögött: etz hadaat tov vara. Négy szóra érdemes ránézni.

Etz (fa) — Strong’s H6086. Alapjelentése: fa, élő fa, fából való dolog, gerenda. A héber gondolkodásban a fa nem csak növény. Az élet képe, a tengely, az, ami összeköti a földet az éggel. Két fa van a kert közepén, és a kettő nem ellentét. Az élet fája és a tudás fája ugyanabban a középben áll. Mintha egyetlen valóság kétféle hozzáférési pontját jelölnék.

Daat (tudás, megismerés) — Strong’s H1847. A daat szót a Biblia rendkívül mély értelemben használja. Nem információt jelent. Nem adatot. Tapasztalati, bensőséges megismerést. Ugyanaz a tő áll mögötte, mint a yada igének, amit a Biblia a házastársi egyesülés leírására is használ („Ádám megismerte feleségét”). Tehát a daat olyan tudás, ami beleköltözik a megismerőbe. Nem kívülről nézi, hanem eggyé válik vele.

Tov (jó) — Strong’s H2896. A teremtéstörténetben ez a szó hatszor visszhangzik: „És látta Isten, hogy ez jó.” Itt a tov nem erkölcsi minősítés. Sokkal inkább azt jelenti: helyén van, működik, illik a Helyére, áldott. A jó, ami megfelel a forrásának.

Ra (rossz) — Strong’s H7451. Ennek a szónak a tartománya rendkívül széles: lehet ártó, kellemetlen, gyötrelmes, nem-illő, kárt okozó, csapás, baj. A ra nem feltétlenül erkölcsi vétek. Inkább azt jelöli, ami nem illik a Helyére. Ami fáj. Ami szétesik.

Ha a négy szót együtt nézzük, a „jó és rossz tudásának fája” egy nagyon különös fát jelöl. Olyan fát, amelyhez hozzáférve az ember bensőséges, eggyé olvadó tapasztalatot szerez arról, mi illik a Helyére és mi nem.

Ez egy mérleg. Egy belső eszköz, amivel mostantól mindent ketté lehet vágni.

És itt van a fordulat: a problémát nem a tudás okozza. A problémát az okozza, hogy a mérleget egy alvó tudat veszi a kezébe.

II. Az alvó tudat tudás-mozdulata

Az eddigi cikkekben ott jártunk, hogy az ember Ádámmal mély álomba zuhant, és ebben az álomban hangokat hall: a kígyó hangját, a sajátját, és nagy néha még a Szellem hangját is. Az álmodó nincs tisztában azzal, hogy álmodik. Számára a tapasztalat valóságos.

A Genezis így írja le, mi történik a fánál:

„Az Úristen parancsot adott az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.«” (Ter 2,16-17 — SZIT)

Itt érdemes egy pillanatra megállni. Mert ha a Genezist felszínesen olvassuk, ez a mondat zavarba ejtő. Az ember eszik a fáról, és mégsem hal meg azon a napon, sőt utána még hosszú életet él. Akkor miről beszél a szöveg?

Nem fizikai halálról. Egy mélyebb elszunnyadásról. A fa a héber gondolkodásban tengely: összeköti a földet az éggel, és két irányba járható. Felfelé megvilágosodás: a fa fent kínálja a daat-ot, a Forrással való találkozást. Lefelé elszunnyadás: ugyanaz a fa, ugyanaz a gyümölcs, csak az alvó tudat belsejébe vitt tudás már nem találkozás lesz, hanem mérleg. A különbség nem a fában van, hanem abban, ahogy az ember a fához viszonyul. Ahogy az 1. cikkben láttuk, az elkülönülés első mozdulata maga az alvás volt. A fáról való evés egy második mozdulat ugyanabban az irányban — még mélyebbre visz. Az alvó tudatban még élt egy halvány emlék a Forrásról, az „Isten képmása” maradéka. Az evés ezt az emléket nem törli el, csak halványabbá teszi, és az alvó tudatban a daat-mozdulat ítéletes mérlegeléssé torzul. Ez a halál: nem az Egységből való kiesés (az az alvással történt), hanem az ítéletes mérlegelés bekapcsolása az alvó tudatban.

És itt szólal meg a kígyó. Az alvó tudatban van egy halvány érzés, hogy „valami nincs ott, ami egyszer ott volt.” A kígyó pontosan erre az érzésre erősít rá. Így szól Évához: „Semmi esetre; nem haltok meg. Isten jól tudja, hogy amely napon esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” (Ter 3,4-5 — SZIT)

A kígyó megerősíti: nem fizikai halálról van szó. Eddig a pontig még igazat mond. Aztán következik a félrevezetés, egy hazaút-ígéret, amit az 1. cikkben már részletesen néztünk: „térjetek vissza ahhoz, amik vagytok — istenekké”. Tartalmilag majdnem igaz, csak a módja torzított: a kígyó kisajátítja a mozdulatot: sajátnak állítja azt, ami a Forrással való együttműködésben válna valóra. Itt, az 5. cikkben az a tét, hogy mi történik a kígyó-szó után — amikor az ember tényleg a fa felé nyúl.

Éva látta, hogy „a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére.” (Ter 3,6 — SZIT) Vesz a gyümölcséből, eszik, ad a férjének is. „Erre felnyílt a szemük.”

Eddig is láttak. Most valami más nyílik fel. Nem új látás kezdődik, hanem a megkülönböztetés. A kettéosztó mód kapcsol be. Ami eddig egy volt, az most két részre válik. Először a saját testükön veszik észre: „Észrevették, hogy meztelenek.” A test, ami eddig volt, ahogy volt, hirtelen széthasad két kategóriára: helyes és nem-helyes, vállalható és szégyellnivaló.

A szégyen nem azért születik, mert a test „rossz” lett volna, hanem azért, mert eltér attól, amire az ember még emlékezett. Az Egység emléke, ami az alvó tudatban nem törlődött ki, csak elhalványodott — ez a viszonyítási pont. Az ember az Egységben határtalannak, a Forrással egynek, ragyogásnak és ártatlanságnak tapasztalta önmagát. Amikor a kettéosztó mód bekapcsolt, először saját magára nézett, és amit látott, az nem egyezett azzal, amit valahol mélyen még tudott önmagáról.

III. Mi a baj a tudással?

Itt jön a legfinomabb pont. Nem a tudás a baj. A tudás éppen a végcél. A baj a tudás módja.

A csodák tanítása megkülönbözteti az érzékelést és a tudást. A Törzsszöveg 3. fejezet III. és IV. részében ezt nagyon pontosan körülírja. Tartalmi összegzésben: az érzékelés mindig egy viszony két dolog között. Mindig van egy, aki néz, és egy, akit néz. Két fél, szubjektum és objektum. A tudás ezzel szemben nem ilyen viszony. A tudás bizonyosság, és a bizonyosságban a megismerő és a megismert nem áll szemben egymással — egyetlen valóság van.

Amit valójában mond: az igazi tudás nem osztja ketté a valóságot. Eggyé válik vele. Ezt jelenti a héber daat is.

A kígyó ajánlata viszont nem ezt a tudást kínálja. A kígyó az ítéletes tudást kínálja. Azt a fajtát, ahol a tudó megáll a tudott felett, és kettéosztja: ez jó, ez rossz, ez vállalható, ez szégyellnivaló.

Ez nem tudás abban az értelemben, ahogy a Tanítás használja. Ez érzékelés, méghozzá ítéletes érzékelés. A kettő közötti különbség nem fokozat. Két különböző működésmód.

A jó és rossz tudásának fája tehát nem önmagában az ítélet fája. A daat fája ugyanaz a fa, amin felfelé is járható az út. De egy alvó tudatban a daat-mozdulat ítéletes mozdulattá torzul. És onnantól, hogy az alvó ember ebből eszik, már nem lát: ítél. Nem érzékel: minősít. Nem ismer: szétoszt.

A SZIT-ben a kiűzetés ennek a tükörképe: „Az Úristen kiküldte hát az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett.” (Ter 3,23 —SZIT) Ez nem büntetés. Ez következmény. Aki a kettéosztás működésébe belép, az tapasztalatában elszakad attól, ami eggyé van. Nem Isten taszítja ki az embert. Hanem a kettéosztó tudat nem fér el az Egységben. Magához igazítja a teret.

IV. Guénon — a mennyiség uralma

René Guénon ezt a fordulatot más szóhasználattal, de pontosan ugyanígy írja le. A mennyiség uralma című munkájában arról beszél, hogy a modern korban az ember elveszítette a minőségek érzékelését, és minden tapasztalatát mennyiségre fordítja le: számolhatóra, mérhetőre, súlyozhatóra. A minőség csak részvétel által ismerhető meg — daat módon. A mennyiség szétoszt, mér, sorba rendez. A modern világ egy működésmódot abszolutizált: a mérlegelőt. És elfelejtette, hogy van egy másik út is: az élet fája.

V. Az ellenpont — Krisztus szava az életről

A Tudás fájával szemben az Újszövetség „élet kenyeréről” és „élet vizéről” beszél. János evangéliumában Krisztus ezt mondja:

„Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35 — Biblia, 2002, Kálvin János Kiadó, Budapest)

„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14,6 — Biblia, 2002, Kálvin János Kiadó, Budapest)

Ez nem új tan a Tudás fája helyett. Ez visszahívás az élet fájához. A daat módjához. Ahol nem ítélünk, hanem részesedünk. Nem mérünk, hanem eggyé válunk.

A csodák tanítása tartalmilag ugyanezt mondja (Törzsszöveg 7. fejezet VIII. rész): a tudás a Béke állapota, ahol a megismerő és a megismert egy. Amíg az ember azt hiszi, hogy ő külön áll attól, amit ismer, addig még érzékelés szintjén tartózkodik. A tudásban már nincs „én” és „az”.

A Tanítás és a Genezis egyazon irányba mutat. Az ember nem büntetésre került ide. Egy működésmódot választott, ami szétoszt. Ennek a megfordítása a forrásra hangolódásnak az újra megtalálása.

VI. Gyakorlatok

Ez a cikk nem zárul gondolati következtetéssel. Néhány nagyon egyszerű gyakorlattal zárul, amit a hétköznapokban lehet elvégezni.

1. A mérleg észrevétele. A nap során egyszer-egyszer állj meg, és figyeld meg, hogy éppen most ítélsz-e. Nem az ítéletet kell elnyomni. Csak észrevenni: most kettéosztottam. Itt jó, ott rossz. Itt vállalható, ott szégyellnivaló. Az észrevétel maga már nem ítéletes mozdulat. És ha azt veszed észre, hogy egy belső kettéosztás után valami lecsendesedett benned, ürességet érzel, ne kezdj el szervezkedni ellene. Csak ismerd fel: ez a kettéosztás halála. Kérd a Tolmácsot, hogy fordítsa vissza.

2. A daat-pillanat. Naponta egyszer keress egy egészen kicsi pillanatot, amikor nem mérlegelsz semmit. Egy korty víz. Egy levegővétel. Egy fény az ablakon. Maradj benne három másodpercig úgy, hogy nem mondod ki, hogy „jó” és nem mondod ki, hogy „rossz”. Csak benne vagy. Ez a daat eredeti módja. Aprócska, és visszahívható.

3. Hangolódás a tov-ra. Egyszer egy nap megnézel valamit, ami a Helyén van. Egy fát, egy embert, egy tárgyat, egy mozdulatot, és kimondod magadban: „Ez jó.” Ahogy a Genezisben Isten mondja a teremtésnél. Nem hasonlítod semmihez. Nem mérlegeled. Csak felismered: ez van, és ez illik a Helyére. Ez a tov eredeti hangja — felismerés, nem ítélet.

VII. Ív: hová tart innen a sorozat?

A Tudás fája visszafelé pillantás az álom kezdetére, arra a finom mozdulatra, amivel az alvó elme magához vette a mérleget. Innen érthető meg minden, ami eddig történt: a torony építése, Káin testvérgyilkossága, az özönvíz vize. Mind ugyanabból a kettéosztó tudatból nőttek ki.

Itt zárul a diagnózis. De a diagnózis önmagában nem visz haza. A következő cikkben másfajta kérdést teszünk fel: honnan tudjuk egyáltalán, hogy hiányzik nekünk valami?

Források

1. Szent István Társulati Biblia (SZIT), Ter 2,9; 2,16-17; 3,1-7; 3,22-23 — szentiras.eu, szentiras.eu
2. Biblia (2002). Kálvin János Kiadó, Budapest — Jn 6,35; Jn 14,6; Ter 12,1
3. Strong’s Hebrew H1847 (daat) — biblehub.com
4. Strong’s Hebrew H6086 (etz) — biblehub.com
5. Strong’s Hebrew H2896 (tov) — biblehub.com
6. Strong’s Hebrew H7451 (ra) — biblehub.com
7. A csodák tanítása, javított, átdolgozott kiadás (Édesvíz Kiadó, 2017)— Törzsszöveg 3. fejezet III. és IV. rész; Törzsszöveg 7. fejezet VIII. rész; Munkafüzet 169. lecke — tartalmi összegzés

• Teljes szöveg online: https://www.scribd.com/document/666994204/Foundation-for-Inner-Peace-A-CSODAK-TANITASA

1. René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei — koncepció-szintű beemelés

Szeretettel,
Georgina
Soul4you · soul4you.net