Amikor köszönetet mondunk, elismerjük, hogy értékes számunkra, amit kaptunk. Lehet ez segítség, figyelem, egy beszélgetés vagy az, hogy valaki mellettünk maradt egy nehéz helyzetben.
De vajon ugyanaz-e kimondani, hogy köszönöm, és valóban megérkezni ahhoz az érzéshez, amelyet a szó kifejez? A kettő összetartozhat, mégsem szeretném a hálát pusztán egy helyesen elvégzett feladattal azonosítani.
Tudni róla, vagy megélni
A szeretetről is lehet sok mindent tudni anélkül, hogy egy adott pillanatban közel éreznénk magunkhoz. Beszélhetünk róla, érthetjük a jelentőségét, mégis egészen más, amikor egy találkozásban vagy gesztusban valóban megtapasztaljuk.
Számomra a hála ehhez a megéléshez kapcsolódik. Észrevenni, hogy valami elért hozzám, és helyet adni annak, amit jelentett. Nemcsak számon tartani a kapott jót, hanem kapcsolatba kerülni vele.
Egy hálanapló lehet alkalom erre a figyelemre, de önmagában a felsorolás még nem azonos a hála átélésével. Ha csak azért írunk le valamit, mert úgy érezzük, hálásnak kell lennünk, érdemes megengedni az őszintébb választ is: most még nem érzem, amit szeretnék érezni.
Ettől nem leszünk szeretetlenek. A köszönet nem vizsga, amelyen bizonyítanunk kell, hogy eléggé nyitott a szívünk.
Mitől szívesség a szívesség?
Szeretem a szívesség szavában meghallani a szívet. Nem nyelvi magyarázatként, hanem képként: valamit nem azért teszek meg, hogy később behajthassam az ellenértékét, hanem mert fontos nekem a másik ember.
Ez nem zárja ki a józan mérlegelést. A szeretetből adott segítségnek is lehet határa, és attól még szívből adhatunk, hogy figyelünk arra, mire van valóban lehetőségünk. Az értelem és a szív nem szükségszerűen egymás ellen dolgozik.
A hit és a nyitott szív
Az én spirituális szemléletemben az imádság és a meditáció az Istenhez való kapcsolódás lehetőségét is jelenti. Olyan odafordulást, amelyben helyet kaphat a bizalom, a kérdés és a hála: annak megélése, hogy nem vagyunk egyedül.
A szív energiájáról és a nyitott szívcsakráról a saját spirituális szemléletem részeként beszélek. A szívcsakrát ebben a szemléletben a szeretethez és a kapcsolódáshoz társított spirituális energiaközpontként értem.
A hit teremtő erejét is ebben a keretben értem: jelentősége lehet annak, milyen bizalommal fordulunk az életünk felé, mit merünk kérni, befogadni és megtenni. Ez nem jelenti azt, hogy a hitünk ereje garantálja a vágyaink teljesülését, vagy hogy egy nehézség az elégtelen hitünk következménye.
Azért is, ami másképp alakult
Néha később válik láthatóvá, hogy valami, amit nem kaptunk meg, végül más lehetőségnek adott helyet. Ilyenkor a hála ahhoz is kapcsolódhat, ami egykor csalódást okozott.
Ezt azonban nem lehet előírni magunknak. Nem kell hálásnak lennünk a bántásért, és nem szükséges minden veszteségben azonnal ajándékot találnunk. Lehetünk szomorúak valami miatt, miközben valami másért őszintén hálát érzünk.
Amikor kifejezzük a szeretetünket vagy a köszönetünket, láthatóvá tesszük a másik számára, mit jelentett nekünk a jelenléte. Nem biztos, hogy ugyanazt kapjuk vissza, mégis lehet értéke annak, amit elmondtunk vagy megtettünk.
Számomra a hála nem módszer arra, hogy az életet a kívánságaim szerint alakítsam. Inkább a bizalom és a figyelem egy formája: észrevenni, amit kaptam, megengedni, amit érzek, és ahol őszintén tudok, szeretettel válaszolni.
Szeretettel,
Georgina
Soul4you