Mikor érezzük magunkat szabadnak? Amikor semmi nem akadályoz bennünket, vagy amikor egy adott helyzetben észrevesszük azt a lehetőséget is, amelyet korábban nem láttunk?
A spirituális szabadság számomra nem azt jelenti, hogy minden úgy történik, ahogyan szeretném. Inkább azt, hogy fokozatosan megismerem, milyen elképzelésekből indulok ki, mihez ragaszkodom, és hol tudok tudatosabban választani.
A világ, amelynek alakításában részt veszünk
Spirituális nézőpontomból a tapasztalt világunkhoz hozzátartozik az a jelentés is, amelyet mi adunk neki. A félelmeink, az elvárásaink és a megszokott történeteink néha olyan keretet alkotnak, amelyet már észre sem veszünk. Amikor illúzióról vagy programról beszélek, erre a megkérdőjelezetlen keretre is gondolok.
Ettől a fájdalom, a becsapás vagy a másik ember felelőssége nem válik valótlanná. A belső nézőpontunk vizsgálata nem helyettesíti annak felismerését, hogy mi történt, és szükség esetén hogyan tudjuk megvédeni magunkat.
A döntéseinkkel mégis részt veszünk a környezetünk alakításában. Számít, hogyan szólunk valakihez, mit vállalunk, és minek szabunk határt. A szeretetteljes közeledés lehetőséget teremthet kapcsolódásra, de nem ad rendelkezési jogot a másik válasza fölött.
Az ismeret akkor válik élővé, amikor alkalmazzuk
A megértés tágíthatja a mozgásterünket. Ha felismerjük, milyen elvárással lépünk bele egy helyzetbe, már nem csak abból az egyetlen elvárásból kell kiindulnunk.
Ezért fontos számomra a tanulás és a személyes tapasztalás kapcsolata. Más tudni, hogy egy ember viselkedése mögött többféle indíték lehet, és más egy beszélgetésben valóban rákérdezni arra, amit eddig biztosnak hittünk.
Az érzelmeink kimondása is segíthet tisztábban megérteni a megélésünket. Nem attól válik valóságossá, amit átéltünk, hogy beszélünk róla, de a megfogalmazás közelebb vihet ahhoz, hogy felismerjük, mire van szükségünk.
A megszerzett ismeret nem szüntet meg minden konfliktust. Segíthet viszont abban, hogy ne csak ugyanazokat a válaszokat ismételjük.
Itt a tanulással és tapasztalással bővülő ismereteinkről beszélek. Ezeket megkülönböztetem a spirituális értelemben vett tudástól: attól a belső bizonyosságtól, amely nem egyszerűen újabb információk összegyűjtéséből születik.
Elengedni nem ugyanaz, mint feladni
A nem-ragaszkodás számomra annak szabadsága, hogy nem követeljük mindenáron ugyanazt a folytatást. Megvizsgálhatjuk, mi az, ami még táplál, és mi az, amit már inkább a megszokás tart az életünkben.
Ez nem teszi könnyűvé a búcsút. Egy lezárás lehet fájdalmas akkor is, ha később új lehetőség nyílik belőle. Nem kell előre hálásnak lennünk érte, és nem szükséges siettetnünk magunkat.
Az események folyásának elfogadása sem jelent tétlenséget. Van, amit elengedhetünk, van, amiért érdemes cselekednünk, és van, amiben segítségre van szükségünk.
Hit, belső figyelem és kapcsolat
A hitet olyan belső bizalomként élem meg ebben a szemléletben, amely helyet ad annak is, amit még nem látok át. Nem a kétség teljes hiányát értem rajta, hanem a nyitottságot arra, hogy több lehetőségem lehet annál, mint amit éppen észreveszek.
Amikor egy helyzetben feszültté válunk, néha már egy rövid megállás is alkalmat adhat arra, hogy megvizsgáljuk a bennünk zajló történetet. Mi történt ténylegesen, és mit feltételezek hozzá? Ez nem old meg automatikusan minden nehézséget, de elindíthat egy tisztább kérdést.
Önmagunk elfogadása és mások megértése ebben az értelemben nem két külön út. A kapcsolódásban megtapasztalhatjuk az összetartozást úgy is, hogy közben nem adjuk fel a különbözőségünket.
Számomra a szabadság nem azt jelenti, hogy senkihez és semmihez nem tartozom. Hanem azt, hogy egyre tudatosabban tudok jelen lenni abban, amihez kapcsolódom.
Szeretettel,
Georgina
Soul4you